Darkest Times 4.

Suhantam a tömeg közt, néhány embert fellöktem, páran nekem is jöttek. Szerencsére nem találtak el. Csak remélni tudtam, hogy Alisha nem követett, nem akartam, hogy baja essen, de muszáj volt eljönnöm. Helyre kellett hoznom a dolgokat, ha már apám egy gyáva barom volt.

Kiértem a tömegből és körül néztem a nemesek lakóhelyén. Az ajtók és ablakok zárva voltak, egy lélek sem járt az utcákon. Rosszul indult az a nap. A tömeg zajongott a kastély előtt, de a lakóházak mellett csend volt. Elindultam gyorsan Elias háza fele, már nagyon ki voltam fulladva. Bekopogtattam, rendesen már ütöttem az ajtaját, de nem kaptam választ. Betörtem, és kimentem a hátsó ajtón. Magam után hallottam egy ajtó csattanást. Alisha. 

"Ne kövess, kérlek!" - kérleltem magamban.

Tudtam, ha Elias veszélyben érzi magát, elindul a titkos átjárónkon az erdei tisztásra, ahol van egy kis kunyhónk, és az alatt egy óriási pince, ami elég titkos ahhoz, hogy ne találjanak ránk.  A mágiával rendelkezőket régóta üldözték, úgy a rosszakat, mint a jókat. Nem tettek különbséget, nem értettek hozzá. Leginkább a vallás irányított mindent. Próbáltam nem félni, de ebben a helyzetben is tiszta ideg voltam, nem tudtam lenyugodni, féltem, hogy baja esik bárkinek. Már előre rettegtem mi lesz, amikor királynő leszek. Ennyi embere vigyázni nehéz lesz, de nem fogok elbújni, mint a semmirekellő apám. Hirtelen Elias palástját pillantottam meg, ahogy elsuhant egy másik utcába. Gyorsan utána futottam, és megfogtam a vállát. Majdnem rám ontott egy varázslatot, aztán meglátta az arcom.

- Az Isten áldjon meg! Kiköpöm mindjárt a tüdőmet miattad! - duzzogtam lihegve.

- Ne haragudj, de tudod, hogy ilyenkor sietnünk kell gyülekezni. Ez nem maradhat így! - mit sem foglalkozva azzal, hogy alig kaptam levegőt, tovább indult, én meg újra utána sóhajtva. - Ki kell gondolnom mit tegyünk, ez nagyon nehéz helyzet, minden azzal a fiúval kezdődött. A fene essen bele! - hirtelen megállt, majd tovább indult.

- Elias... 

- Semmi közünk hozzá, mégis minket hibáztatnak....

- Elias... - kezdtem kicsit idegesen szólítgatni.

- Miért kell azoknak a mocskoknak betörni a városba, és ezt tenniük? Nem férnek el az ő vidékükön? 

- Az ég szerelmére! Figyelnél már rám?! - csattantam fel, mire végre rám figyelt. 

- Mi az? 

Behúztam egy szűk zsákutcába, varázsoltam egy illúzió falat, és Eliast letessékeltem egy zsákra. 

- Na és most szépen elmondod mi történt. - néztem rá mérgesen.

- Tudod jól, hogy nagyon szeretlek, meg minden, de most nem üldögélnünk kéne, és beszélgetni, hanem...

- Azt mondtam mesélj! - a két kezemben lángokat szítottam,  Elias erre megijedt. 

- Jó na, nem kell kiborulni! 

- Csak tedd azt, amit kérek, kérlek... - eloltottam a tenyereimben lángoló tüzet, majd leültem én is egy zsákra. - Nagyon ideges vagyok minden és mindenki miatt.

- Ne haragudj. Szóval, néhány gonosz boszorkány pár nappal ezelőtt, este betévedt a városba, és játszó gyerekekre rontottak. A legtöbb elmenekült, de egyiküket ketté szakították. Nem volt szép látvány, aztán a szülőkről ne is beszéljünk. - összeszűkült a torkom, és a mellkasomra kaptam a kezem. Akarva, akaratlanul is könnyezni kezdtem.

- Ennek muszáj pontot tenni a végére. - szavam befejeztével Alisha lépett át a varázsolt falamon.

- Ruby? - elkezdett lépkedni felém, én meg szembe mentem vele. Szorosan hozzá bújtam.

- Ahh, már mindent értek! - szólalt meg Elias a hátunk mögül.

- Hallgass! - kiáltottam.

Alisha letörölte a könnyeim, nem kérdezett semmit. Valószínűleg hallotta, amiket beszéltünk. Valamiféle szomorúságot véltem felfedezni a tekintetében, de most nem volt erre időnk.

- Alisha, ő Elias, hűséges barátom, meg miegymás. - mutattam a férfira. Kezet ráztak, de a lány szemeiben harag lángolt.

- Indulhatnánk? El kell intéznünk pár gonosz boszorkányt. - szólt közbe Elias, pár másodperc némaság után.

Bólintottam. Követtük a gyógyszerészt. Bíztam benne. Tudta mit csinál, ezért nem is kételkedtem soha a tetteiben. Több év tapasztalat volt a háta mögött, mint bármelyik varázslónak. Egyfajta vezetőnek számított köztünk.

- Hova is megyünk? - kérdezte Alisha mellettem.

- Nyomoztam kicsit a napokban, tudom hol lesz a három boszorkány, pontosan tizennégy percen belül. Sietnünk kell. Remélem, jól célozol! - válaszolt Elias helyettem. A lány rám nézett, de csak vállat rántottam.

Egy pillanatra megálltam, eszembe jutott, hogy Alisha átjött a falamon, és megtudta a titkom... Hirtelen nagyon megijedtem, de ő nem szólt semmit ezzel kapcsolatban. Reméltem, hogy nem haragszik meg, amiért nem voltam őszinte vele.

Egy városszéli parasztházba mentünk. Elias felkent egy ötágú csillagot a plafonra, és értetlenül néztem rá.

- Ennek mi értelme van?

- Csend! Rejtőzzetek el, jönnek! - utasított, én meg Alishat behúztam egy kis kamra szerűségbe. Szűk volt a hely, így neki nyomtam a fából készült falnak.

- Olyan jó az illatod... - suttogta, majd a nyakamra tévedt a pillantása, de rátapasztottam a kezem a szájára, amikor láttam, hogy bejött a három boszorkány.

- Creare maledictio murum! - hallottam Elias szavait, majd a három boszorka köré, ahol a pentagram volt festve, egy áttörhetetlen burok keletkezett.

Előléptünk Alishaval, és egy önelégült mosollyal szembesültünk. A három boszorka vihorászott, csak mert nem tudták mi vár rájuk.

- Ez volt az értelme, látod? Tudom, hogy semmi hatása a csillagnak ellenünk, kivéve, ha pont az ellenkező szimbólumba zárnak minket, az ő esetükben a felfele néző pentagramnak, egy kis szentelt víz segítségével elég veszélyes hatásai vannak.

Elias megfogta egyik boszorkány kezét, és kihúzta a fehéren hullámzó pajzson. A boszorka karja azonnal elégett. Az meg eszeveszetten sikoltozott.

- Tudtam, hogy megcsinálod! - vigyorogtam rá. - Biztos ez a három hárpia?

- Igen, ők voltak, mágiával, és az üveggömbömmel is ellenőriztem.

- Alisha? Szeretnél nagy harcos lenni? - kérdeztem a mit sem értő lányra nézve.

- Elég jó rangon vagyok már most is, de sosem árt a több. - felhúzta az íját, lövésre készülve.

- Várj, először mártsd a nyilaid szentelt vízbe! - szólt Elias, majd odarohant hozzá egy kulaccsal.

A boszorkák csak magukból kifordulva nevettek, és vihorásztak. Ez történik velük, ha nem képesek szabályozni az energiájukat. A fehér boszorkányok is ilyenné válnak, ha nem képesek kontrollálni magukat. Én mindig is féltem ettől a sorstól, mivel anyám megmondta, hogy nagy erővel rendelkezem, és csak én tudok határt szabni neki.

Miután Alisha mindhármat fejen találta, levágta a fejüket, a testeket ott hagytuk, biztonságban voltak, fej nélkül sehová sem tűnhettek, és láthatatlan fal is védte, ha esetleg egy mágiával élő ember el akarná vinni őket. Visszasiettünk a három fejjel a palota elé. Az emberek kissé csitultabban, de még mindig őrjöngtek, aztán Alisha rám nézett, én pedig bólintottam. Felállt egy szobor mellé, ahonnan szinte mindenki láthatta, és neki kezdett.

- Emberek! Figyeljetek! - a tömeg lassan ránézett. Mi Eliassal elbújtunk, mert ha megláttak volna engem, akkor rám támadnak. - Igazságot tettü... tettem! Itt van a három boszorka feje! - kiborította a három vértől ázott, csapzott hajjal rendelkező női fejet.

Egy paraszt oda furakodott a tömegből, és megtekintette. Elias szólt, hogy ő a fiú apja, én meg figyelemmel kísértem a történteket. Könnyes arca, hálával teli volt, és megölelte Alishat.

- A testek egy városon kívüli paraszt házban vannak, összekötve, ha elakarjátok égetni. - mondta kedvesen. Félni kezdtem. Vajon megutál ezután? Főleg hogy már tudja mi vagyok, azaz mik vagyunk...

A paraszt sereg sok köszöngetés után, elment abba a házba, ahol megtalálták a testeket. Alisha pontosan elmagyarázta nekik hová menjenek.

- Kérlek, mond meg neki, hogy majd várom a szobámban. - suttogtam Eliasnak. Bólintott, majd előbújt. Még maradtam egy kis ideig, hogy megnézhessem, hogy Alisha megkapta az üzenetemet.

A gyógyszerész odalépkedett hozzá, majd átadta az üzenetemet a lánynak. Hirtelen Ethan előkerült a semmiből, megfogta Alishat, kézen csókolta, majd ajkait a szájára tapasztotta. Abban a pillanatban olyan dühhullámok öntöttek el, amilyeneket még sohasem éreztem. Alisha, mintha csak érezte volna, gyorsan ellökte Ethant és rám nézett. Szemében egyszerre láttam dühöt, szomorúságot és csalódottságot. Szerettem volna megölelni és elmondani neki, mennyire szeretem, de nem lehetett. Felkellett mennem a kastélyba beszélnem apámmal, amíg Alisha vezetésével a katonák rendbe hozzák a várost.

Remegtem. Nem voltam magamnál. Elborította agyamat a düh, képes lettem volna csak a tekintetemmel is ketté tépni Ethant. Alisha látta rajtam, hogy valami nincs rendben. Mérgesen odaszólt Ethannek.

- Ezt soha többé ne merd megcsinálni. - Ethan feje eltorzult. Azt hittem, megfogja ütni a lányt, és már készültem ténylegesen megkínozni, mikor is Alisha önvédelemből kicsavarta a férfi karját. - Megmondtam. Ugye? - vetette oda összezárt fogakkal aztán ellökte a lovagot magától és elengedte a karját. Ethan dühösen összeesett és a karját fájlalta. Alisha nem foglalkozott vele, egyenesen hozzám futott. A szívem a torkomban dobogott. Tudtam, hogy nem helyes itt mindenki előtt.

- Szeretlek, Ruby. - suttogta majd adott egy apró csókot az arcomra. Szégyenlősen mosolyogtam. Senki sem mondott nekem még ilyet. Sohasem ismertem olyan személyt, aki kimondta volna. Szeretlek. Mintha a szónak valami mágikus ereje lett volna. És én voltam a legboldogabb, hogy Alisha mondta ki először ezt nekem. Számomra többet ért ez az egy szó mindennél.

- Én is szeretlek, Alisha. - suttogtam hajába temetve arcomat. Szemeim könnyben voltak, de nem akartam sírni. Nem sírhattam, örülnöm kellett volna. Mégis, mélységes félelemmel töltött el az, hogy mi lett volna, ha elveszítem a lányt, amiért ez vagyok, egy boszorkány. Nem tudtam volna élni nélküle. 

- Megyek, beszélek apámmal. Megtisztelsz azzal, hogy ma este velem vacsorázol? - kérdeztem félénken. Hiába mondta előbb azt, amit, rettegtem a választól. 

- Megtisztellek, hercegnő. - nevetett, majd egy újabb puszit adott és elvonult a távolodó parasztok után. Sóhajtottam egy nagyot, aztán meghallottam valami kínkeserves nyöszörgést. 

- Ethan? Felmentelek minden várbeli kötelezettséged alól. Ezentúl a városfalon fogsz őrködni. - vetettem oda a földön fetrengő lovagnak, és elégedetten besétáltam a palotába. 

Alisha

Kimondtam. Kimondtam Rubynak, hogy szeretem. Hogy tehettem ezt? Vagyis.,. ő hogy tehette azt meg velem, hogy egész idáig hallgatott arról, hogy boszorkány? Szerettem volna haragudni rá ez miatt, de nem bírtam. Túlságosan nagy szívem lett, ha róla volt szó. Nem tudtam volna megbocsájtani magamnak, ha miattam lett volna szomorú.

Mire a parasztok elégedetten visszavonultak és rendet raktam a többi katonával, annyira elfáradtam, hogy majdnem elaludtam a palota előtti lépcsőkön. Már besötétedett, néhány fáklya világított a téren, a város halkan terült el előttem. Nem gondoltam, hogy ilyen hosszúra fog nyúlni a tisztogatás, de nem bántam, sok embert megismertem. 

A hideg marni kezdte az arcomat és rájöttem, hogy eléggé vékonyan vagyok öltözve az éjszakai időjáráshoz képest. Felnéztem az égre. A csillagok csak úgy ragyogtak, a Hold fényesen világított. Telihold. Imádtam ilyenkor az erdőben lenni, minden állat sokkal energikusabb volt. Sajnáltam, hogy Ruby nincs velem, hogy nem tudunk sétálni az erdőben, megnézni a világító szentjánosbogarakat, ahogyan repülnek mindenfelé, gyönyörűen bevilágítva az élettel teli természetet, minden komor éjszakán. 

És akkor beugrott... Ruby! Megígértem neki a vacsorát, de teljesen elfelejtettem! Gyorsan kaptam magam és felrohantam a lépcsőn. A palota kapujánál az éjjeli őrök mogorván figyeltek, és csigalassan kinyitották az ajtót előttem. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat és hangosan rohantam végig a folyosókon. Az íjam hangosan csattogott a hátamon, de nem érdekelt, ébren akartam még találni Rubyt. Már majdnem elértem a hálótermünk folyosóját, mikor egy hideg kéz markolt meg hátulról. Belekapott a hajamba, amitől hátra estem, majd erőszakosan a falhoz nyomott. Próbáltam szabadulni, de a kezek erősen tartottak. 

- Büdös kis kurva! Ki kellett volna végeznünk már akkor, mikor rád találtunk. 

- Takarodj az utamból, Ethan! - suttogtam összeszorított fogakkal. Olyan közel nyomult hozzám, hogy éreztem büdös leheletét az arcomon. 

- Különben mi lesz, hm? Most nem szabadulsz, te szajha! Miattad kidobtak a palotából... Miattad! Engem, a legjobb harcost, egy utolsó szajha miatt! Ezért megfizetsz. - suttogta a fülembe és körbe nyalta a száját. Elkezdett fogdosni, de közben lefogta a kezeimet és a lábaimat, hogy ne tudjak ellenállni és megütni. Mikor lehajolt a mellemhez, beleharaptam a nyakába, olyan erősen, ahogy csak tudtam. 

- Oh, ez az, szeretem ha valaki ilyen erőszakos! - mondta nevetve. 

- RUBY! - ordítottam fel, ahogy csak tudtam. Reméltem, hogy nem alszik, hogy közel vagyunk a hálótermünkhez. Lejátszódott bennem, hogy talán ez az én végem, megerőszakol, aztán megöl, miközben tehetetlenül nézem végig az egészet, hogy aztán meghaljak a semmiért. A pánik csak úgy átsuhant a testemen, és elöntött a düh. Felhúztam térdeimet, legfájóbb pontján eltalálva ezzel Ethant, aki megtántorodott az ütés erejétől és félig elengedett. Kaptam az alkalmon és még egyszer megrúgtam. Össze görnyedt, szemei vérben úsztak. 

- Még mindig szereted az erőszakot,  ugye, Ethan? - hajoltam le hozzá. - Mert akkor ezt imádni fogod! - nevettem fel, és még egyszer bele rúgtam. A férfi úgy csuklott össze, mint egy rongybaba. Nem tudott semmit se csinálni, tehetetlenül feküdt a szutykos földön. Ráültem a derekára, és lehajoltam az arcához. 

- Jó éjszakát, drága lovagom! - egy hatalmas ütést mértem a fejére, majd felálltam, leporoltam magam, és rá is köptem a már eszméletlen lovagra. Nem sokszor ütöttem meg, de tudtam, hol a legfájdalmasabbak, így hamar kidőlt. Míg néztem, hogy szenved, magabiztosság öntött el, de ahogy elindultam a szobám felé, félelem lett úrrá rajtam.

"Vajon mit fog szólni ehhez Ruby?!" 

Megérkeztem Ruby hálóterméhez. Halkan kopogtattam, de nem jött válasz. Pár percig álldogáltam a hálója előtt, de aztán inkább bementem a saját szobámba. Gondolhattam volna, hogy nem fog rám várni órákat. 

Benyitottam a hálómba, és ő ott feküdt az ágyamon. A félhomályban alig vettem észre, csak az alakja volt kivehető. 

- Azt hittem már, hogy ide se érsz ma! - kuncogott fel boldogan. Meggyújtotta a maga mellett lévő gyertyát, és megláttam, mit művelt. Ínycsiklandozó ételek sorai sorakoztak az ágyam mellett kis komódomon lévő tálcákon. A hasam hangosan megkordult, és boldogan szaladtam oda Rubyhoz. 

- Én pedig azt hittem, hogy már alszol! 

- Én akartam vacsorázni, nemde? - mosolygott. Elképesztően gyönyörű volt. A gyertyafény kiemelte csodálatos, vörös haját, és gyönyörű kék szemeit. Szerelmes voltam ebbe a nőbe. Ha lehetett volna, ott helyben rávetem magam - de ennek még nem jött el az ideje. 

Lassan odamentem az öltözőszekrényemhez és átöltöztem. Megakartam fürdeni is, de azt vacsora utánra halasztottam. Szerettem volna minél több időt tölteni Rubyval. Ahogy levettem a vastag, védelmi ruházatomat, máris sokkal jobban éreztem magam. Háttal álltam Rubynak, de éreztem tekintetét a hátamon. Gyorsan felkaptam az egyik hálóköntösömet és bekucorodtam mellé az ágyba. 

Láttam, hogy mondani szeretne valamit, így csak vártam és néztem rá. Nagyot sóhajtott, majd halkan belekezdett. 

- Mikor ma láttál, tudod... varázsolni. Mit éreztél? - kérdése meglepett. Nem hittem, hogy szeretne erről beszélni, legalábbis nem egyből. 

- Kicsit csalódott lettem, azt hittem, elárultál, Ruby. Aztán rájöttem, hogy ez nem így van. Nem lehet könnyű így élned, és te sohasem bántanál másokat. 

- Akkor... nincs az, hogy nem akarsz többet velem beszélni? Nem utáltál meg? Nem árulsz el... - felidegesített a kérdéseivel, hiába ingattam a fejem mosolyogva, csak úgy ontotta magából a butaságait. Gyorsan odahajoltam hozzá, és egy hosszú csókkal hallgattattam el. 

Hasam hangosan megkordult, mire Ruby nevetve szakított félbe. 

- Együnk most már! Aztán elmehetünk fürdeni együtt a fürdőházba. A szolgák már alszanak, nem fog senki sem zavarni. 

- Ruby, ma mikor jöttem fel, Ethan elkapott. Megakart erőszakolni, aztán megölni, és én... megütöttem. Többször. Aztán elvesztette az eszméletét és én idejöttem. Szerettem volna, ha tudod. 

- Jól vagy? - nézett rám kikerekedett szemekkel. Bólogattam, és megnyugtattam, hogy semmi bajom nem lett, és nem kell Ethant kivégezni, csak elküldeni, aztán végre nekiállhattunk megvacsorázni.

Ruby elénkbe repítette az első tálat, amin csirkecombok, és valami krumplis köret volt. Kezembe adott egy villát, én meg, ahogy tudtam faltam magamba.

- Nem ettél ma semmit ugye? - megráztam a fejem, közben próbáltam minél nőiesebben enni, de Ruby csak nevetett a tele tömött számon - Olyan vagy akár csak egy kis pocok!

Gyorsan lenyeltem az ételem, majd megcsikiztem őt.

- Pocok, mi? - ezután együtt nevettünk. Nagyon csikis volt.

Lassan, nevetések közt, jó kedvvel fogyasztottuk az ételeket. A legutolsó tálon két nagy gerezd szőlő volt. Ruby ragaszkodott hozzá, hogy ő etesse meg velem a szemeket. Nem ellenkeztem sokáig, nem is tudtam volna.

- Nyisd ki szépen a szád! - tátogott előttem, én meg akaratlanul is elnevettem magam. Mire észbe kaptam, lenyomott az ágyra, és rám ült.

Az ujjai közül mutogatta a szőlőszemet, megszeppenve figyeltem, ahogy egyre közelebb emelte felém kezét. Amikor a számhoz ért, mélyen és komolyan egymás szemébe néztünk. Elvettem a szőlőt, majd az ujjait a számra tette. Lágy mozdulatokkal tapogatta végig. Az, hogy kettesben voltunk, már felizgatott, de ahogy éreztem az érintését, meg az ágyékát a hasamon, nagyon lázba hozott. Féltem, nem akartam túl hamar belevetni semmibe magam. Friss volt még a kapcsolatunk, és én nem akartam semmit siettetni. Néztük egymást pár pillanatig, aztán letévedt a pillantásom a melleire. Csak félig fedte a ruha őket. Elvörösödtem, és elkaptam a fejemet. Ruby elvigyorodott, majd közel húzott, de nem csókolt meg, csak összeérintette az orrunkat, és rá lehelt a számra. Behunytam a szemeim, de vágyaim nem teljesítette, nem csókolt meg.

- Ne kínozz... - suttogtam mosolyogva, majd megcsókoltam. Belepirult, majd leszállt rólam.

- Menjünk fürdeni! - mondta hirtelen, majd elindult, én meg utána vigyorogva.

Ugyanazt az utat tettük meg, mint az első napomon a palotában. A fürdő házba mentünk. A palota csendes volt, csak a tücskök hangja hallatszott kint, illetve az őrök horkolása, miközben őrködniük kellett volna. Ruby viccelődve varázsolt pár szúnyogot egyik orra alá, az meg nagy szitkozódásokkal ébredt meg. Mi ketten egy fal mögé bújva nevettünk, de amint vége volt a viccnek, azonnal maga után húzott.

A fürdőház kellemes melege fogadott, amikor beléptünk. Csodálkozva bámultam Rubyt.

- Mi az?

- Itt mindig ilyen meleg van?

- Igen, van egy kis gejzír a föld alatt, az mindig melegen tartja itt a vizet. De ez mellett fűtenek is itt bent. - magyarázott.

- Ge... micsoda? - értetlenkedtem.

- Meleg vizes forrás, amely néha kitör. Viszont itt nem szokott, csak fűteni. Ne kérdezd, hogy oldották meg, nem vagyok jó építész, se ilyesmi. No de, vetkőzz!

- Ahogy a hercegnő kívánja. - ravasz tekintettel néztem őt, a szemét végig rajtam tartotta, de én elébb mentem, és háttal vetkőztem. Közben ide adott egy hajkötőt, amivel összekötöttem a hajam. Hallottam, hogy ő is elkezdett közben megválni a ruháitól. - Segítsek? - szóltam hátra a vállam fölül.

- Fordulj el! - takarta el melleit vörösen, én meg csak kacarásztam.

Mikor végeztem az utolsó ruhadarabom levetésével is, elkezdtem lépkedni a medence felé. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd Rubyra néztem. Még mindig ott állt egy szál bugyiban, vörösen. A haja félig takarta az arcát, aztán hirtelen elfordult. Felkötötte a haját ő is, majd levetette a kis fehérneműjét.

"Jézus Krisztus!" - gondolataim csak úgy szárnyaltak, annyira édes volt meztelenül, és törékeny. Csak az járt a fejemben, hogy mennyire szeretem, hogy mindentől és mindenkitől meg akarom óvni.

- Ne bámulj ennyire... így is eléggé zavarban vagyok... - mondta megszeppenve.

- Csak azon gondolkozom, mennyire szerencsés ember vagyok, hogy vagy nekem. - tekintetében megnyugvást, és szerelmet láttam. Ettől én is megnyugodtam.

Szembe ült velem, de míg én kifeküdtem, ő összekucorodva, mellein a kezével ült.

- Ha neked ettől jobb, nem nézek oda. - szóltam, majd elfordítottam a fejem.

- Ne! Vagyis... szeretném, ha látnál, de megértheted, nekem ez még új, és félénk is vagyok... - mondta egyre halkabban.

- Épp ezért akarok elfordulni, de majd ha szeretnéd, visszafordulok.

- Mi lenne, ha ide jönnél, és háttal ülnél nekem? Sokkal jobb lenne, és nem érezném, hogy távol vagy... - szavaira megcsillant a szemem, és egyből odamentem.

Szorosan a hátamba ült, először kicsit félénken mozgott, de aztán lábait az enyémek mellé csúsztatta, megölelt a derekamnál, az egész testével hozzám bújt, majd az állát a vállamra helyezte.

- Így mindjárt más. - sóhajtott elégedetten, én meg megfogtam a lábait, amitől kicsit megremegett - Mesélj valamit!

- Mit szeretnél tudni? - kérdeztem kedvesen.

- Mindent! Bármi érdekel, ami veled történt. Mesélj például a kiskorodról!

- Hát nem mondhatom, hogy fényes gyerekkorom volt. Apám ivott, anyám miatta mindig ideges volt, de voltak jó pillanatok is. A húgomat nagyon hiányolom, ő volt a szemem fénye mindig is.

- Van testvéred? - meglepődött.

- Igen, a nagymamámnál van, majd egyszer elviszlek oda! Nagyon kedves kislány.

- Hány éves?

- Tizenöt.

- Alig várom, hogy megismerjem! Tényleg, ki is ment a fejemből... te hány éves vagy?

- Lassan huszonegy. Na és te, hercegnőm? - fordítottam felé a fejem, és nyomtam az arcára egy puszit.

- Tizennyolc. Amúgy irigykedem, nekem nem lehetett testvérem, pedig édesanyám mindig is vágyott egy fiúra, hogy legyen kire számítanom. De Elias végülis mindig betöltötte ezt a szerepet. - vigyorgott.

- Elias... - kissé ideges lettem, féltékeny voltam arra az emberre, nagyon is.

- Ha már róla van szó, elmondhatnád, hogy miért voltál olyan mérges ma rá. Ugye nem vagy féltékeny? - hallgattam, nem válaszoltam, igazából azt sem tudtam mit válaszolhatnék, nem akartam, hogy tudja, de hazudni se akartam - Fején találtam a szöget mi? - gúnyolódott, majd elfordítottam a fejem, de erre meg átrakta a másik vállamra a fejét.

- És ha igen? Sok időt vagy vele, én meg a szerelmed vagyok, jogom van féltékenynek lenni, nem? - mondogattam felháborodva.

Válaszul csak nevetést kaptam, majd egy csókot.

- Számomra csak te vagy, aki a szerelmet jelenti, szóval megnyugodhatsz!

- Reméltem is! - viccelődtem.

- Most eszembe jutott Ethan... Hol lehet szegény pára?

- Nem nagyon érdekel, megkapta, amit megérdemelt, remélem soha többé nem látom. Nem ilyennek ismertem meg. - a szívem marta, hogy benne is csalódnom kellett.

- Ne aggódj, majd én ápolom a lelked miatta! - szólt, és olyan erősen megölelt, hogy alig kaptam levegőt - Miért nem voltál a családoddal, amikor elkaptak?

- Már egy jó ideje nem élek velük. Megígértem nekik hogy keresni fogok egy jobb helyet, ahol majd újra kezdhetik az életüket. Nagymamám nem nagyon volt oda az ötletért, de a testvéremet mindenképp jobb helyre akarom vinni, mert ahol vannak biztonságos, de szegény hely.

- Hozd ide őket! - ajánlotta fel.

- Majd, ha már házam lesz, és elég pénzem hogy elhozassam őket.

- Megtehetjük akár holnap is mindezt!

- Tudom, hogy mindent megtennél, hogy boldog legyek, de ezt egyedül akarom végig vinni, mindenféle beavatkozás nélkül. És nehogy több pénzt merj adni a fizetésemnél! Megkérdeztem ám a lovagokat a fizetségemről. Négy-öt hónap, és mindent megtudok valósítani.

- Olyan makacs vagy! - duzzogott. Vigyorogtam, de nem válaszoltam, inkább bebújtam a víz alá, úgy, hogy csak a szemem látszott ki.

Ruby elmozdult a hátam mögül, majd szembe találtam magam vele. Kibújtattam az arcom a víz alól, majd beszédre nyitottam volna a szám, ha nem tette volna rá az ujjait.

- Ne beszélj annyit feleslegesen. - suttogta, majd megcsókolt.

Szenvedély volt a csókjában, de remegett is. Térdeltem a medencében, ő meg rám ült oldalasan, és a nyakam köré fonta a karjait. Megöleltem és gyengén végigsiklottam a hátánál, majd a fenekén, amire ő ismét zavarba jött.

- Nyugalom, csak simogatlak. Már az is megnyugtat, hogy levetted a kezeid a melleidről. - kacarásztam halkan.

- Legszívesebben itt maradnék egész éjjel veled. De aludnunk kell. - nézett rám szomorúan.

- Én is hasonlóképp érzek, de ha muszáj menni, akkor muszáj. Fürdés, kisasszony! - utasítottam, ő meg hozott fürdőolajakat.

- Melyik legyen? Levendula, vagy rózsa?

- Levendula, az a kedvencem!

- Gondoltam, mindig érzem rajtad. Nagyon szeretem! - mosolygott kacéran.

Megfürödtünk, majd visszakísértem a szobájába. Mielőtt kiléptem az ajtaján, adtam neki egy csókot, aztán elmentem én is lefeküdni. Elkezdtem gondolkodni az aznap történteken. Hallottam már a mágusok elleni tisztogatásokról, de ezen a helyen nagyon brutális lehetett a helyzet. Eszembe jutott Ruby, és megijedtem. Féltem, hogy baja esik. Meg akartam védeni, de kevésnek éreztem magam még. Tudtam, hogy bármit el fogok követni a biztonságáért, ahogyan ő is mindent megtett a társaiért - és mivel szerettük egymást, kötelességemnek éreztem én is segíteni ezentúl.