Darkest Times 9.

Ruby

Alisha mellett ébredtem. Halkan szuszogott mellettem, megpróbáltam halkan kikelni az ágyból. Odasétáltam az ablakomhoz és kinyitottam. A nap éppen felkelőben volt, a madarak csicsergése behallatszott a távolból. A látvány gyönyörű volt, mégsem szerettem. Az lett volna az igazán szép, ha én is ott vagyok, a természetben, a fák között. 

A vihar reggelre teljesen elült, csak az apró víztócsák emlékeztettek rá. A nap melegen sütött, nehéz volt belélegezni a szoros fűzőimben a párás levegőt. Viszont az esőillat kárpótolt mindenért. A friss természet illata, amibe még korán reggel nem keveredett bele a város bűze - annyira fantasztikus volt. Legszívesebben fogtam volna magam és kilovagoltam volna újra a tóhoz, ahol előtte voltunk Alishával. Ránéztem a lányra, aki épp felébredt. Ijedten nyúlkált maga mellé. 

- Ruby...Ruby... 

Bemásztam mellé és mosolyogva üdvözöltem. 

- Éppen ideje volt, kisasszony. Lassan mehetek is apámhoz és a többi vén fajankóhoz a megbeszélésre. Annyira unalmas lesz, már rég minden részletet kiveséztünk Elenával. Nem is értem, minek kellek én még nekik. - sóhajtottam egy nagyot, és a szekrényemhez indultam. Alisha utánam nyúlt, de nem ért el, így dühösen szusszant egyet és átfordult a másik oldalára.
- Én sem szeretnék menni, nehogy azt hidd. De viszont szükségem lesz a testőrömre, nehogy bármilyen galiba adódhasson, szóval egy-kettő, felkelni! - vetettem hátra, mire szerelmem kipattant az ágyból.
- Azt akarod, hogy én is menjek?
- Nem lehetünk gyanúsak, nem? Szóval úgy kell tennünk, mintha tényleg mindig velem lennél.
- Igazad van. Imádom, hogy ilyen okos vagy. - nyomott egy puszit az arcomra, majd átbújva a titkos kisajtón, átment a saját szobájába. Kár, mert szívesen megnéztem volna, ahogyan átöltözik.
Gondolataim hatására a ruha nélküli Alisháról, teljesen elvörösödtem. Gyorsan felvettem a ruhámat, és kisétáltam a szobámból. A folyosó néptelen volt - mint általában -, azonban őröket sem láttam. Csodálkoztam, de volt már ilyen alkalom, szóval nem tüntettem neki ki különösebb figyelmet.
- Végre, hogy készen vagy. Mehetünk? - sziszegtem oda Alishának, mikor végre kilépett szobája ajtaján. Görcsösen meghajolt előttem, mire elfintorodtam. Tőle a legrosszabb látni ezt. A hajolgás meg az ilyesmi dolgok kikészítenek. Hiába nőttem fel hercegnőként, sosem fogom tudni elfogadni. A hatalomtól nem leszünk másak. Van, akit megrészegít, de én pont undorodom tőle. Attól, hogy enyém a királyság - vagyis, még az apámé - attól nem vagyok több. Csupán beleszülettem. Olyan sokszor álmodozom, bár egyszerű polgár lehetnék. Lehet, hogy szenvednék, nem csak érzelmileg, de legalább élhetném a saját életem.
- Hahó, min gondolkozott el a Hercegnőm? - Alisha keze suhant el szemeim előtt, majdnem fejbe is vágott. Hitetlenkedve néztem rá, aztán elnevettem magam. Visszarántott a valóságba, és együtt indultunk el a trónterem felé.
Az őrök megállítottak.
- Engedjetek be. A király parancsára vagyok itt. - utasítottam a két talpig páncélba öltözött férfit.
- Csak a Hercegnőt lehet. A testőrére nincs szükség odabenn, mi védelmezzük a termet.
- De szükség van rá, abban egyeztünk meg, hogy bárki bemehet.... - folytattam volna kiakadásomat, ha nem vágódik ki az ajtó, és hallom meg a király mennydörgő hangját.
- Csak, és kizárólag, TE. - mutatott rám, és haragosan elindult befelé. Ijedten néztem Alishára, aki csak bólintott egyet. Gondolatok ezrei cikáztak végig az agyamon. Vajon miért nem engedik? Csinálnak vele valamit? Megtudták a titkunkat? Mi történik?!
A király után siettem és gyorsan leültem a számomra még évekkel ezelőtt készített trónszékre, amely közvetlenül a királyé mellett volt.
- Nos, Ruby, drága lányom. Úgy gondolom eljött az idő, hogy egy nagyon fontos kérdésről döntsünk.
- Azt hittem, a bálról lesz szó... - apám szemein láttam, hiba volt közbevágnom. Összébb húztam magam, és csendben hallgattam tovább atyám szavait. És közben rettegtem, mert sejtettem, mi vár rám. Akkor jöttem rá, hogy hol lehetett az elmúlt időszakban, és hogy mit tervezgetett, velem kapcsolatban.
- Nos, mint bizonyára már kitaláltad, miről is fogunk most megállapodni. Találtam férjet neked. Egy olyat, aki megfelelően fogja tovább irányítani a birodalmat, ha én eltávozom. Szeretném, hogy kellőképpen fogadd majd, és ne legyen belőle botrány. Ugye, bízhatok benned?
- Persze, de... mikor? - habogtam. Kezdtem teljesen szétesni.
- A bál után fog eljönni Cedric herceg. Aztán pedig rá pár hétre, vagy akár napra, megtörténik a házasságkötés. Megegyeztünk? - már mondani akartam valamit, de apám leintett, mormogott annyit, hogy "persze, hogy megegyeztünk", és már kezdett is bele más dolgokba. Ennyi. Ennyit kaptam én, pár mondatot, pár olyan szót, ami tönkreteszi az életemet. Férj. Férfi. Biztosan valami öreg, hatalommal bíró kujon, aki alig várja, hogy a szoknyám alá nyúljon. Na de álljon meg a menet. Nem történhet ez meg. Nem fogom hagyni, hogy egy undorító féreg bemocskoljon.
Éreztem, ahogy az epe egyre feljebb kúszik a torkomban. Gondolataim elragadtak, nem érdekelt már, miről beszélnek. Csak arra tudtam gondolni, hogyha össze kell házasodnom valakivel, azt nem fogom tudni elviselni. És Alisha sem. Nem lehetek mással, miközben őt szeretem. A tanácskozás végén öntudatlanul álltam fel a trónomról, és úgy vonultam ki a teremből, mint valami élőhalott. A könnyeimet nyelkedve indultam meg a szobám felé, mire Alisha megrántotta a karomat.
- Hé, veled mi történt? Ruby? - suttogta nekem. Az őrök feszülten figyeltek, én pedig továbbsiettem, nem foglalkozva a mögöttem rohanó lánnyal, aki csak értetlenül követett.
Mire beértem a szobámba, kitört belőlem a zokogás. Nem, nem tudhatja meg, nem tudhatja meg - végig ezt kántáltam magamban. Ha Alisha rájön, tönkremegy, és még valami olyat csinál, amit sosem bocsátana meg magának. Úgy döntöttem, el kell titkolnom addig, ameddig csak lehet - és az elkövetkezendő napokat kiélvezem a lehető legjobban kedvesemmel.
- Ruby, Ruby, mi a baj, mi történt? - rángatott meg szerelmem.
- Csak... csak... - kerestem a szavakat, aztán eszembe jutott egy még hihető hazugság. Majd megszakadt a szívem, hogy életem legfontosabb emberének kell hazudnom, de tudtam, nem tehetek mást. - Csak láttam. Valamit. Nem.... - vettem egy mély levegőt, próbáltam lenyugtatni magam. Mikor úgy éreztem, tudok már összefüggően beszélni, belekezdtem hazugságomba. - Miközben a bálról beszéltünk, egyszer csak... egy látomás jelent meg előttem. Anyám volt benne, ugyanaz, mint álmomban. Teljesen ugyanaz játszódott le, és én nem tudtam megmozdulni, se sikítani, semmit nem tudtam! Tehetetlen vagyok. Tehetetlen, kis senki a hatalommal szemben, érted?- és újra zokogva borultam össze.
Alisha átölelt. Egy szót sem szólt, aminek örültem. Kiélveztem minden pillanatot, mélyen beszívtam az illatát és nyugtattam magam. Ha nem tudnám elintézni, és ezek az utolsó napjaink így tökéletesen, akkor nem szabad, hogy ennyire elhagyjam magam! Megtöröltem a szemeimet, és szenvedélyesen megcsókoltam. Eldőltünk az ágyon, teljesen egymásba feledkeztünk.
- Várj, Alisha.. várj.. - ziháltam, és leállítottam. Ha ezt is megtesszük, még inkább fájni fog.
- Még... ne most. Nem akarok semmit sem elsietni. - szerelmem csak mosolyogva bólintott, és újra megcsókolt. Ezúttal gyengédebben, és óvatosan simogatott. Mikor kezei hozzám értek, megborzongtam. Az érintése annyira csodálatos érzés volt.
Nem tudtam az időt, hogy mennyi ideig feküdtünk ott, csókolózva, beszélgetve a semmiről, de arra lettünk figyelmesek, hogy a folyosón nagy nyüzsgés van, az ajtóm előtt állandóan elment valaki.
- Most már muszáj lesz kikelnünk, igaz? - nézett rám óriási szemeivel Alisha. Elmosolyodtam, természetes szépsége egyszerűen elkápráztatott. Csodáltam, hogy ő az enyém, az én szerelmem. Elfacsarodott a szívem a gondolatra, hogy mi lesz, ha a végét jelenti Cedric eljövetele, de aztán újra megerősítettem magam.
- Igen, muszáj. Na, gyerünk kisasszony, nem érünk rá lazsálni! Fel kell próbálnunk a csodálatos szabó uraságom által készített ruháinkat! Látni akarlak már nagyon benne. Alig várom! - tapsikoltam, és gyorsan magamra kaptam a városi ruháim közül az egyiket. A zöld anyag szorosan tapadt rám, azonban szerencsémre tökéletesen eltakarta kebleimet. A ruha rövidebb volt, igazán nyári viselet - ami nem ártott, ugyanis odakint száz ágra sütött a nap.
A folyosón az őrök izgatottan járkáltak és nézelődtek ki az ablakon. Lenéztem, a kastély belső, kis udvarában rengeteg udvarhölgy beszélgetett. Már ki is ment a fejemből, hogy ilyenkor az összes tehetős kisasszony idejön, és várja, hogy valamilyen befolyásosabb személy, vagy jóképű katona felkérje a bálra. Elmosolyodtam, és mentem Alisha után. Ő is lenézett, de legnagyobb örömömre csak fintorgott egyet az enyelgő fiatal nőkre. Hangosan felnevettem, mire az összes őr bosszúsan nézett rám. Végre kiűztem a fejemből az összes rossz gondolatot, és élveztem Alishával töltött pillanataimat. A szívem vérzett, üvöltött, míg az agyam folyamat csitítani próbálta. Nem sikerült neki mindig.
A városba érve Alisha karja súrolta az enyémet. Arra gondoltam, milyen szívesen megfognám most a kezét, és rájöttem, soha többé nem fogom tudni ezt tenni. A szívem újra felkiáltott, a szemeim könnybe lábadtak. Szenvedtem belülről, és ennek nem volt szabad meglátszania rajtam. Csak figyeltem azt a nőt, akit mindennél jobban szerettem, és tudtam, soha nem fogom tudni elengedni. Lehetetlen lenne őt elfelejtenem, vagy akár lemondanom is róla. Az a szeretet, az az érzés, ami elfog, amikor ránézek, amit érzek, mikor megcsókol - nem, én ezt nem bírnám. Nélküle az életem csak egy sivár körforgás, amiben a hatalom és a megmaradó emberségem próbál utat törni magának. Ha őt elveszítem, nem leszek más, csak egy két lábon járó, parancsokat teljesítő rongybaba.
Olyan mélyen elvesztem gondolataimban, hogy észre sem vettem, amikor megérkeztünk a szabóhoz. Alisha állított le a kapu előtt, és mosolyogva megrázta a fejét.
- Tudom, hogy jól nézek ki, de azért máskor próbálj meg nem ennyire feltűnően megbámulni - hozzám hajolt, hogy csak én halljam, mit mond - szerelmem. - fejezte be a mondatot. Mosolyogva néztem rá, és közben éreztem, ahogy pirosság kúszik fel a nyakamon. A pír azonnal ellepte az arcomat, de ezt szerencsére már Alisha nem láthatta, ugyanis előtte mentem be a szabóhoz.
Tomas sietősen érkezett a hátsó szalonból fogadásunkra, és gyorsan el is szaladt a ruhákért. Amíg várakoztunk, az arcom visszanyerte jellegzetes színét, Alisha pedig a kirakatban lévő ruhákat nézte. Egyre nagyon rátapadt a figyelme. A ruha fekete volt, hosszú, a combközépig felvágva. Végig csipkés, elegáns, de közben tekintélyt parancsoló. Elképzeltem benne szerelmemet, és elmosolyodtam.
- Szerinted ennek milyen ára lehet? - nézett rám Alisha tanakodva. Elmondtam neki, hogy az ilyen anyagból készült ruhák egy vagyont érnek, még a királyi család tagjainak is, mire sóhajtott egy nagyot. Eldöntöttem magamban, hogy megfogom neki vásárolni. Titokban, valamikor elintézem Tomasszal. A szabó közben kiért, kezében gyönyörű ruháinkkal. Izgatottan néztünk össze Alishával, mire Tomas, látva izgatottságunkat, gyorsan behívott minket öltözni.
A ruhák úgy néztek ki, mintha csak ránk öntötték volna. Alishára nézve elakadt a szavam, képtelen voltam bármit is mondani. Csábító, elegáns, és közben teljesen hozzá illő.
Tomas a legjobb munkát végezte. Büszke voltam rá, Alishára, és magamra is, hogy nem győztek le érzelmeim. Figyeltem, ahogy lefejtik róla ruháját, mikor Tomas megszólalt mellettem, hogy ez még nem a teljes, azt majd a bálon fogom meglátni.
- Akkor lesz igazán gyönyörű, és hozzáillő. - mondta tanakodva, majd hozzám fordult. Arcán még szélesebb mosoly jelent meg. - Tudod, sosem láttam még ilyen gyönyörű hercegnőt. Sokmindent megéltem, sok helyen jártam, de senki sem érhet fel szépségedhez. Örülök, hogy birodalmunk ilyen gyönyörűséggel büszkélkedhet. A jövőbelid is nagyon szerencsés férfi lesz, Hercegnő. - mondta, mire ijedten néztem rá. Hát ő meg honnan tudja?! - Bár, erről még semmit sem hallani, szóval ne siessük el a dolgokat! - ránéztem Alishára, de neki fel sem tűnt a dolog. Vajon csak általánosságban beszélt a szabó, vagy tud valamit? Vérző szívemet jeges félelem járta át. Ha már az emberek is tudják, csak pillanatok kérdése, és Alisha is megfogja.
Gyorsan megbeszéltem Tomasszal a részleteket, és sietősen indultam a várba. Alisha megint csak értetlenül jött utánam, de ezt már nem hagyta szó nélkül.
- Ruby, várj... tudom, hogy rosszul vagy... anyukád miatt. De mi lenne, ha sétálnánk egyet? A királyi kertben, vagy akár kint is, a patak felé! Gyalog nem muszáj annyit elmennünk, de lehet, jót tenne neked, hogy egy kicsit kikerülj innen.
- Nem is tudod, mennyire. - szeretettel és hálával néztem rá, és a titkos átjárónk felé vettük az irányt. Az emberek néha megbámultak, de nem foglalkoztak velem. Túl sokan voltak ebben a napszakban az utcákon, és rengeteg vidéki kisasszony is jött a városba, ha nem néztek meg túl jól, nem tudtak felismerni.
Próbáltam kihallani, hátha beszél valaki rólam, vagy a közelgő esküvőről, de sehol nem hallottam. A piacon átmenve már megnyugodtam, hiszen ott biztos szó lett volna róla, főleg, miután megláttak. De akkor sem, csak a királyról, és a titkos útjáról beszélgettek. Szorosan Alisha mellett sétáltam, és végre elértük a kiskaput. A helyet, ahol könnyen kilehet surrani a várból, anélkül, hogy bárki is észrevenné. Rátértünk az erdei ösvényre, körülnéztem, és varázslattal eltüntettem magunkat.
- Hát te meg mit csinálsz?
- Védőbűbáj, valamelyik nap tanultam Elias-tól. Csak akkor látnak meg, ha pont elénk kerülnek, tehát jelen esetben ez elég nehéz lenne, ugyanis kitudjuk kerülni, ha szemből jönnek, és halljuk is. Így nyugodtan csinálhatom ezt, anélkül, hogy aggódnom kéne. - azzal megfogtam a kezét, magamhoz fordítottam, és megcsókoltam. Imádtam puha ajkait, olykor szenvedélyes, olykor gyengéd ölelését. Éreztem, megint el fog ragadni a szomorúság, de valahogy kiűztem magamból.
Mosolyogva, boldogan sétálgattunk. Alisha virágokat szedett, és a hajamba tűzigélte őket. Úgy néztem ki, mint aki beleesett egy bokorba, a hajam teljesen összekócolódott. Túl jól éreztem magam, nevettünk, kikapcsoltunk. Akárhányszor megölelt, próbáltam átlagosan viselkedni, de mindig egy kicsikét jobban öleltem, kicsikét jobban csókoltam - és közben a szívem egyre több és több darabra tört.

Alisha

Pár nap volt csupán a bálig, és Rubyval nagyon izgatottak voltunk. Látni a sok embert így az utolsó napokban a városban, hogy mindenki mennyire készül rá, egész héten zsúfolt volt az egész hely. Valami viszont zavart, nagyon is. A hercegnő viselkedése kicsit aggasztott, mióta az apjával beszélt, kissé távolságtartó lett, és nem mindig sikerült felvidítanom. Nem értettem, miért. A szívem legmélyén kicsit kezdtem megijedni, hogy talán múlik a szerelme irántam, de mégsem tudtam volna elképzelni azok után, amiken keresztül mentünk. Az első naptól, amikor a szemébe néztem, megláttam a világom, a reményt, a lehetőséget egy szép életre, vele. Mégis kezdett kicsit felemészteni a helyzet, az állandó félelem az elvesztése miatt, és kissé kezdtem azt érezni, hogy tényleg elveszíthetem. Pár napja is, elhívtam fürdeni, és vacsorázni, mindent szépen előkészítettem, hogy kicsit kettesben legyünk, és megnyugtassam - de visszautasította, és inkább elment a szobájába, és azt mondta, ne zavarjam. Nem értettem a viselkedését, de próbáltam nem szétesni. A szobámban a párnámba temetve az arcom egész éjszaka könnyeztem. Aztán másnap már teljesen rendben volt, és bocsánatot kért, de akkor sem mondta el, hogy mi a gond, csak az édesanyjára hivatkozott. Próbáltam hinni neki, de valami mégis mintha azt súgta volna, hogy más gondja van.

A bál napjára elérkezvén, Rubyt reggel óta nem láttam. Estig, hogy elüssem az időt, elmentem a fegyvertárba, megfelelő tőröket keresni az övembe, amit a szabó készített nekem. A ruháinkat reggel elszállították a szobáinkba, de Ruby nem engedte, hogy megnézzem az övét. Az én teljesen bőr ruházatom még ki lett egészítve a hosszú csizmámmal, egy palásttal és az övemmel. Rákerültek az utolsó varrások és a bőr madzagok a vágásokhoz. Alig vártam, hogy benne legyek és táncolhassak egyet a hercegnőmmel. Két régi tőrt szedtem elő, amit csak ritkán, jeles alkalmakon használtam. Amit még Ruby adott nekem testőrré avatásom napján, a két csontból faragott, ezüst tőrömet. Gyorsan megtisztítottam őket, majd visszaindultam a szobámba. Útközben láttam Rubyt is, amint épp a nemesekkel beszélt, ezért odamentem hozzájuk.

- Igen, mint minden évben, most is lesznek különféle finom ételek, desszertek! Külhoni szakácsainkat is haza hívattuk a cél érdekében! - magyarázott lelkesedéssel a hercegnő, csak úgy ragyogott a napfényben.

- Pompás! Már alig várom, hogy mindent megkóstoljak. - mondta nyál csorgatva, egy igen kövér nemes, amire kissé elmosolyodtam, és Rubyra tekintettem - Drágám, remélem el leszel az udvarhölgyeiddel, amíg én az ételekkel csábítom a gyomrom! 

- Jaj, ne aggódj egy percet se... - mondta unottan a felesége, akin látszott, hogy a férje egyáltalán nem érdekli. 

- Mit csinál a hercegnő? - kérdeztem nyájasan.

- Igazgatom a nemeseket, és válaszolok az unalmas kérdéseikre, mint látod. - mosolyodott el Ruby.

- Már csak pár óra, és a karjaimban foglak táncoltatni... - suttogtam neki.

- Tűkön ülök, drágám. - válaszolt halkan, édesen. Nem látszott rajta hogy bánatos lenne, és ennek én nagyon is örültem.

Még pár nemest megvártunk, és beszélgettünk velük. Rájöttem hogy mindenhonnan jöttek, a közel lévő falvakból, városokból, nemesek nagyjai, százai. Már csak azon gondolkodtam, hogy hol fog elférni ennyi ember, és mennyi étel és ital kellhet ezeknek az ellátásához. Mire végeztünk, Ruby már kicsit frusztrált volt.

- Elkísérhetem a hölgyet a szobájáig? - kérdeztem, a kezemet nyújtva.

- Persze, örülnék neki. - mondta, de a kezemet nem fogta meg. Akkor jöttem rá, hogy az utcán vagyunk, és tényleg nem kéne. Így elkezdtem sétálni mellette. Egy szót sem szólva, csupán néha köszönve a szolgáknak, lovagoknak, sétáltunk a szobáink fele. Készülődnünk kellett. Ruby sétált előttem, végignéztem rajta, és csak néztem és néztem... annyira szép és csinos volt. Hirtelen hátra nézett.

- Mindjárt leesik a ruhám, annyira bámulod. - nevetett.

- Shh, halkabban. - vörösödtem el, de közben rájöttem, hogy senki sincs rajtunk kívül a folyosón. 

Ruby szembe fordult velem, és megfogta az állam. Mélyen a szemembe nézett, én meg elvigyorodtam. Ám ekkor Mirandát láttam meg a szemem sarkából, ezért gyorsan elfordítottam a fejem. Ruby hátranézett a szolgálójára, aki kicsit megszeppenve, besétált a hercegnő szobájába. 

- Nem ártana jobban figyelned az arcodra, még a végén nem fognak a lovagok maguknak választani, ha ilyen foltos az arcod! - magas hangon mondta, és kacsingatva nekem Ruby.

- Köszönöm hercegnő, remélem meg tudok felelni az elvárásaiknak. - kacsintottam vissza, majd gyorsan beslisszoltam a szobámba. Egy lány volt bent, az öltözékéről rájöttem, hogy szolgálóleány volt. 

- Jöttem segíteni megmosakodni, és öltözködni, készülődni. - szólt magabiztosan.

- Rendben, köszönöm.

Megmosakodtam, megtisztogattam magam, áradt belőlem a levendulaillat, főleg, hogy még valami erős aromájú olajat is kaptam, amit a szolgálólány szétkent a testem pár részén. Magamra öntöttem a ruházatomat, kissé feszes volt, de elég kényelmes, és tudtam, hogy Rubynak biztos fognak tetszeni a kissé megmutatkozó kebleim. Elmosolyodtam ha rágondoltam kipirult arcára. Felhúztam a térden kissé fentebb nyúló csizmáim, illetve a övem kis tartóiba beleraktam a tőrjeim, amik pont tökéletesen passzoltak bele. A hajamat fonatokkal díszítette, de csak két felén, illetve a fejem tetején egy nagyobb fonatot csinált, amit nem font le végig, ezért a hajam nagy része hátul kiengedve volt. Tetszett. Aztán a hajamra is tett az olajból.

- Ennyi lenne, most már mehet várni a hercegnőt, hölgyem. - meghajolt, majd búcsút intett, miután összeszedte a dolgait.

- Köszönöm még egyszer a segítséged! - mosolyogtam.

Elvettem az elegáns fekete, csuklyás palástomat, felkötöttem magamra, és elindultam. Kimentem a folyosóra, és vártam Rubyt. Nem unatkoztam túl sokáig, mert elég hamar megjelent az ajtóban. A lélegzetem elakadt, és az illata az őrületbe kergetett. Gyöngyvirág. Téveszthetetlen illat. Mélyen be volt vágva a ruhája a mellkasán, de nem látszott túl sok ki belőle, a ruhája a földet súrolta, a karjain hosszan lógott a fátyol és a palástja is teljesen fátyolos volt. Gyönyörűen ment a fehér fátyol a szeméhez és a hajához. A haját úgy csináltatta, ahogy mindig is szerette, ahogy az édesanyjának is sokszor volt. Két fonat ment végig hátrafele a hajára, és középen találkozva, együtt folytatva útjukat a haja végéig. A kezében egy vastagabb, vörös színű palástot tartott, amit gondolom majd éjszakára fog használni, a hűvös idő miatt. Biccentett a fejével, hogy karoljak belé. Bólintottam, majd elindultunk. A szavak nem jöttek ki a számon, annyira el voltam kápráztatva. 

- Gyönyörűen nézel ki ma este, biztosan minden férfi rajtad fogja legeltetni a szemét! - szólt lágyan Ruby.

- Helyedben meg sem szólalnék, sosem láttam még ennyire gyönyörű teremtményt, mint te. - néztem rá, és észrevettem egy kis pírt a arcán.

Mosolyogva kísértem a hercegnőmet, nevetgélve sétáltunk el a hintóig, amiben csak mi ketten ültünk, hiszen szerencsére a király már előttünk elment. Egymás mellett foglaltunk helyet, aztán mikor a hintó elindult, kézfejemet Ruby nyakára helyeztem, és közel húztam magamhoz.

- Szeretlek. - mondtam halkan, majd hosszan megcsókoltam.
Közelebb húzódott hozzám, a testünk kissé összeért. Éreztem a meleg bőrét, és ez forrósított a hangulaton. A kezem lesétált a mellkasán, érzékeltem ahogyan a szíve hevesebben vert. Elhúzódtam, és rásomolyogtam. Tudtam, hogy nemsokára megérkezünk, mert csak a nemesek negyedébe mentünk.
A bálhoz közeledvén a zene már hallható volt, a vérem kezdett felpezsdülni. Kiszálltunk a hintóból, és elindultunk befelé. Ámultam és forgolódtam. Annyira nagy hely volt! Gyönyörű, óriási kert vett körül és minden tele volt ültetve díszesebbnél díszesebb virágokkal, fákkal, amelyeken látszott, hogy gondos kezek vigyáznak rájuk. A nagy telken egy gyönyörű ház is épült, aminek háta mögött szólt a muzsika, ezért próbáltam sietősre venni a mozgásom, és reméltem, hogy Ruby is követ engem. Semmi kétség sem fért hozzá, elkezdtünk szaladni az ünnepségre. A fáklyák és gyertyák bevilágítottak mindent, sok sátort vertek fel, bennük étellel, itallal. Középen volt a tánctér, a ház erkélyéről pedig szólt a zene. Ahogy körülnéztem már nem bírtam megállni, hogy ne táncoljak. Körülöttünk ugyanúgy bokrok, virágok és fák díszelegtek, illetve padokat is láttam, meg szökőkutat, és minden egyéb szépséget. Nem is lehetett volna szebb!
- Mond csak hercegnő, ez ki telke? - kíváncsiskodtam.
- Igazából a királyi családé, de a nemesek, ha nagyszabású ünnepségeket rendeznek, mindig itt tartják, szóval mondhatni köztulajdonnak is.
Bólogattam, ekkor pedig kezdtek minket észrevenni és lerohanni. Unottan leültem az egyik padra és elvettem egy pohár bort.
- Ruby, drágám! De örülök, hogy látlak! - szólt Elena, és megölelte Rubyt - És neked is Alisha! - mosolyogva viszonoztam az ölelését, majd visszatértem a boromhoz.
Megpillantottam Eliast, Moirat és Brant. Az utóbbinak nem igazán örültem, de próbáltam nem utálatot mutatni amikor odasétáltam hozzájuk, és inkább hagytam Rubyt elbeszélgetni a nemesekkel.
- Szép jó estét nektek! - köszöntöttem őket.
- Neked is, Alisha! - ölelt meg Moira és Elias is - Milyen gyönyörűek vagytok ma este! - dicsért meg Moira minket, közben ránézett az unottan bólogató hercegnőre.
- Te sem panaszkodhatsz! Igazán megszab téged ez a kék szín. - viszonoztam a kedvességet.
- Köszönöm. - mosolygott, aztán elindult Ruby fele, Elias meg húzott egyet a vállán, hogy ott kellett hagyjon engem Brannel, majd Moira után igyekezett.
- Szóval, hogy jutottál be ide? - kérdeztem a fiatal mágust.
- Elias azt mondta az unokaöccse vagyok, és mivel senki nem kutakodott, itt vagyok. - nem mert a szemembe nézni.
- Értelek.
- Figyelj, Alisha. Szeretnék bocsánatot kérni a tetteimért. Elias felnyitotta a szemem, és rájöttem hogy tényleg butaság volt amiket tettem. - lehajtott fejjel magyarázott.
- Fátylat rá. - szóltam.
- Tessék? Csak így? - lepődött meg Bran.
- Igen, most kezd túl jó kedvem lenni, ezért elnézem a cselekedeteidet. - mondtam neki vigyorogva, és tovább kortyolgattam a boromat.
- Akkor nem fogom elrontani a barátságunkat többé. De azért megkérdezném, van kedved táncolni? Mivel a hercegnő elég elfoglalt. - hátratekintettem Rubyra, és láttam, hogy még egy ideig biztosan nem lesz megközelíthető. Ki fog fáradni ma éjszakára.
- Végülis, miért is ne. Legyen ez a pecsétje a megbocsájtásnak!
Bran bólintott, majd besétáltunk a tánctérre a sok ember közé. Kicsit vártunk, majd megfogtuk egymás kezét, és elkezdtük járni a táncot. A tömeg tombolt, mindenki táncolt, láttam egy-egy embert, akiről már folyt a víz a sok mozgástól. Bran igen jó táncos volt, de még volt amit tanulnia, így hát próbáltam vezetni őt. Jó párszor megpördített, nagyon jól szórakoztunk. Egy kissé már szédültem is a bortól, aztán mikor vége lett a harmadik együtt eljárt zenének is, elmentünk még italért.
- Kóstoltad már a francia bort? - kérdezte a hátunk mögül Elias, és a kezembe adott egy borral töltött poharat - Bran, te ne igyál sokat, még fiatal vagy és nem érett az ilyesmikre. - apáskodott a fiú felett, amire csak egy legyintést kapott, ezért az öreg mágus kis szellővel kifújta a kezéből a poharat. Nevettem, főleg ahogy mindenki a szégyenkező fiúra bámult. Elias vigyorogva továbbállt, Bran bocsánatkérően rám pillantva pedig utána.
A tekintettemmel Rubyt kezdtem keresni, de szédelegtem is kicsit, és túl nagy volt a tömeg. Szerettem volna már táncolni egyet vele, de mivel fáradt voltam, inkább harapnivaló után kutattam, majd pedig leültem az egyik padra. Nem maradtam sokáig egyedül, megjelentek a lovagtársaim, egy-egy baráti arc is köztük. Odajöttek, enyelegtek. Dicsérgették a ruhámat és a kinézetem. Kettő közülük fel is kért táncolni, de kedvem nem volt hozzá, így hát a fáradtságra hivatkozván elutasítottam őket, azonban megígértem, hogy később táncolok velük. Bár titkon reméltem, hogy arra már elég részegek lesznek, és nem kell megmozgatnom magam miattuk. Továbbálltam, megelégeltem, hogy nem láttam Rubyt, ezért elkezdtem keresni. Nem kellett sokáig járkálnom, bent táncolt egy férfival, nem ismertem ki volt az. Kissé megütött a féltékenység, de próbáltam nyugodtan kezelni a helyzetet. Figyeltem egy darabig őket, a hercegnő is észrevett, aztán ahogy vége lett a zenének, megköszönte a táncot, és oda sietett hozzám.
- Szép jó estét drága testőröm! - üdvözölt kedvesen.
- Önnek is hercegnő! - hajoltam meg. Tudtam, hogy nem szereti, de itt most illedelmesnek éreztem magam miatta - Egy kis bort? - állítottam meg egy szolgát, aki tálcán kínálgatta az italt.
- Szívesen! Bár már ittam egy pohárkával!
- Meg is látszik... - mondogattam halkan, mivel az arca kissé kipirult - Van kedve táncolni? - nyújtottam a kezem.
- Még szép, de mi lesz a borainkkal?
Körülnéztem gyorsan, megpillantottam Brant, és intettem neki, hogy jöjjön közelebb. Oda adtam neki a két italos poharat, a fiú meg mosolygott.
- Bújj el, amíg Elias meg nem lát! - mondtam, majd elkaptam Ruby kezét, és bevezettem a tánctérre.
Nem figyelt senki sem minket, legalábbis nem láttam, de apró félelem volt bennem. Láttam az este folyamán együtt táncoló nőket, férfiakat, szóval nem hittem, hogy bármilyen problémánk adódna, de mindig rejtőztünk, ezért az adrenalin kissé túltengett bennem.
Tökéletesen táncoltunk, Ruby teljesen átadta magát az irányításomnak, pörögtünk, nevettünk. Gyönyörű volt ahogyan mosolygott, és élvezte a mozdulatainkat. A zene átjárta a testünket, a szerelmünk tökéletesnek tűnt azokban a pillanatokban. Eddig sosem érhettünk egymáshoz mások előtt, de a zenének és a táncnak hála, foghattam a hercegnőmet a karjaimban, és ez hatalmas boldogsággal töltött el.
- Annyira jó veled! - suttogtam neki, amikor közel kerültünk tánc közben.
- Veled is, szerelmem. - mondta nagyon halkan, aztán megpördítettem.
Jó pár kör táncot lejártunk, kissé már fáradtam. Ekkor azonban a király mennydörgő hangja csapott le a táncoló tömegre. Leállt a zene, és mindenki rá figyelt. Rubyval kíváncsian néztük a történéseket, közben egymás kezét még mindig fogtuk, ezért elengedtem őt. Ránéztem, és aggodalmat véltem felfedezni az arcán.
- Elnézést drága emberek, csak szeretnék egy nagy bejelentést tenni, ami minden itt lévő embert érint. - kezdte a mondandóját a király - Mint tudjátok, leányom, Ruby hercegnő beérett már a házasságra, ezért hát nemrégiben utazásom során, megtaláltam a megfelelő férfit mellé. - szavait nem hittem el, nem lehetett igaz, nem, nem és nem - Cedric herceg, gyerekkorom egyik jó barátjánák, szövetségesemnek ifjú fia, ki a bál után feleségül fogja venni hajadon leányomat. Igyunk most rájuk, hogy sokáig együtt legyenek, és sok örököst nemzzenek ennek az országnak! Éljen! - nem hittem a füleimnek, a nép éljenzett, a zene újra kezdett szólni, a szívem darabokban hevert, a mellkasom szét akart hasadni. Ezt nem tudtam feldolgozni.
Ránéztem Rubyra, akinek a szomorú tekintette beleégett a elmémbe. Nem bírtam tovább, el kellett menekülnöm egy csendes helyre, sírni akartam, ordítani. Nem veszíthetem el! SOHA. De nem tudtam ránézni. Hazudott nekem, ez miatt volt távolságtartó velem, biztosan el akar hagyni, muszáj lesz neki, feleségül megy egy herceghez! Futottam, könnyeztem, nem tudtam mitévő legyek. A szemem sarkából megláttam a királyt ahogy vigyorog rám. Legszívesebben arcon köptem volna a nevető pofáját. Belopóztam a házba, menedék után kutatva, ahol kisírhatom magam, aztán meg az Isten tudja mit csinálok magammal. Nem bírnám elviselni, ha azt kéne néznem, ahogy egy férfival van. El akartam tűnni...
Az egyik folyóson a falnak támaszkodva sírtam, és üvölteni akartam, de nem mertem. Ha valaki meglát biztosan lebukunk, de ahogy láttam, a király már észrevette a mi kis játékunkat Rubyval. De nem érdekelt, elérte a célját, feleség lesz belőle.
- Alisha! - futott oda hozzám a hercegnő.
- Ne, kérlek, ne tedd fájdalmasabbá ezt az egészet! - nem engedtem, hogy hozzám érjen.
- Kérlek, szerelmem, nézz rám! - próbálta elfordítani a fejem maga felé.
- Ne, Ruby, véget kell vetnünk ennek. - a számat haraptam a fájdalom miatt. A lány elvette a kezeit.
Sírt, nagyon könnyezett, és szipogott. Nem voltam képes ott állni, és csak hallgatni ahogy szomorkodik ott mellettem. Megfogtam és a falnak nyomtam. Összeért a homlokunk, simogató és mámorító érzés volt a leheletét érezni az arcomon. Folytak a könnyeink, a szerelmünk töredékei potyogtak, a szívünk ordított, nem ment a beszéd se. Megérintettem a nyakát, kissé erősebben mint ahogy szoktam, a fájdalom, a kín tette ezt velem. Megcsókoltam, hosszan szenvedélyesen. Közelebb húzott magához, és elkezdte simogatni a hátam. Felhevült a levegő ismét köztünk, mint már nagyon sokszor. Ruby megfogott és behúzott az egyik szobába, amelyikben egy nagy ágy fogadott. Megállt előttem, és leomlasztotta magáról a ruháit. Nem tudtam hogy sírjak, vagy legyek boldog. Belöktem az ágyba, miközben végig csókoltam, és a derekát fogva ügyeltem hogy szépen landoljon. Mélyeket szuszogtunk csókolózás közben, Ruby elkezdte kioldani a madzagjaim, és lehámozni rólam a ruháim. Simogattam amíg ő vetkőztetett, és csókokat hintettem a testére. Miután már én is meztelen lettem, eldöntöttem az ágyon, összeérintettem a testünket, aztán lassan csókolni kezdtem a fülét, és a nyakát. Nem időztem sokat, egyre lentebb, és lentebb csókolgattam. A hercegnő néha felsóhajtott, amikor meg már leértem, a főponthoz, belekapaszkodott az ágyba. Vigyorogva csókoltam meg, aztán a nyelvem is használtam, amitől Ruby egyre jobban szorította az ágyneműt. A számat, és a nyelvemet felcserélte az ujjam, amit legelején kissé lassan, majd mikor a lány fölé emelkedtem, egyre gyorsabban kezdtem betolni és kihúzni. Próbáltam csitítani a csókjaimmal, de belenevetett és nyögött azokba. Élveztem minden percét az együtt töltött perceinknek, és örültem, hogy végre megadhatom a legszebb gyönyört annak, akit igazán szerettem. Nem volt már sok idő, Ruby elkezdett remegni, én meg hozzátoltam a testem, és megharaptam kissé a nyakát, aztán pedig egy nagy sóhajtás keretében, kissé összehúzódott mellettem. Szükségem se lett volna arra, hogy ő is tegyen értem, már a gyönyör, ahogy elélvezett, az is elég volt. De neki nem volt az, szembenézett velem, majd folytattuk a mi kis játékunkat. Ahhoz képest hogy még nem volt senkivel, engem nagyon hamar sikerült kivégeznie...

*

Rubyval szeretkezni maga volt a Mennyország. A hajnal közeledtével kissé lenyugodtunk, és újra elöntött minket a szomorúság - de próbáltunk erősek maradni. Nem tudtam haragudni rá azért mert hazudott, csak védeni akart, tudtam én nagyon jól.

- Mi lesz velünk? - kérdeztem rá halkan.
- Semmi, nem akarlak elveszíteni. Senkit nem éreztem még ennyire közel magamhoz, úgy érzem a szerelmünk egy következő szintre lépett, és ezt nem akarom elveszíteni. - mondta a szemembe nézve. Megsimogattam.
- Szeretlek Ruby, nem akarok nélküled lenni, létezni.
- Én is szeretlek, Alisha.
Megcsókolt. Aztán újra meg újra, és újra. Nem akartam, hogy ennek az éjszakának vége legyen. Még feküdtünk egy kicsit, majd elkezdtünk öltözni, és kimentünk. Sokan hazamentek már, a még ott lévő nemesek ittak, de feleségeik már nem nagyon voltak ott. Néhányan még beszélgettek az asztaloknál, halk zene szólt. A királyt messziről láttuk, ahogy pár lánykával kacérkodik. Hányingerem volt tőle. Végig fogtam Ruby kezét, és nem akartam elengedni. Elindultunk vissza a várba, és próbáltunk boldogak lenni, így is, hogy tudtuk, hogy hamarosan a kapcsolatunkat szét fogják törni. Néha megcsókoltam, és rámosolyogtam a hercegnőre, azon voltam, hogy ne sírjam el magam. Boldog is voltam, és nem is. Sétálásunk közben megpillantottuk Eliast, ahogy integet felénk.
- Mi a fene... - suttogtam, kíváncsi voltam hogyan talált meg.
- Mágia, szerelmem. - válaszolt Ruby a fel nem tett kérdésemre, majd mikor ránéztem elnevette magát.
- Végre megvagytok! Már Moirától jóslást kértem merre lehettek, de aztán meg tessék itt vagytok. Azt hittem nem talállak meg, és már kezdtem aggód...
- Elias, térj a lényegre. - szólt közbe a hercegnő.
- Jaj, ne haragudj. Szóval megérkezett az utolsó összetevő nem olyan rég a főzethez. Igaz még most sem támogatom ezt az ötletet annyira, de legyen úgy ahogy őfelsége kívánja! Amúgy fogalmam sincs miért éjszaka hozták el a hozzávalót... - kezdett el gondolkodni a mágus.
Ismét félelem kerített hatalmába, tudtam hogy Ruby minél hamarabb bele akart vágni az egészbe, és ez megijesztett, mert tisztában voltam vele, hogy milyen veszélyes ez a varázslat.
- Holnap este találkozunk nálatok drága barátom. - szólt a hercegnő, és azzal búcsút intettünk Eliasnak.
Nem tudtam mást tenni, csak remélni, hogy ezt is túléljük együtt valahogyan - ahogy már annyi mindent mást is.